Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2012

Ifjú gróf élete

6. fejezet Bejelentés. Másnap, visszament, és látta, hogy már jobban van a barátja. Eugén félévig volt a kórházban. Báróné mindennap meglátogatta, látta a gyógyulását. Eugén mankóval hagyta el a katonai kórházat. Őket Erzsébet hintója várta, és a Kúriába vitte az utasokat. Erzsébet befogadta a barátját a házba. Szerette, így elhatározta, hogy hozzá megy feleségül. Felvette ezt barátjának, de nem sok sikerrel járt a felvetésével. Úgy érezte Eugén, hogy nem méltó Erzsébethez, mert sérült, féllábú. Ez a sérülés máshol nem okozott problémát. Egyik nap Erzsébet bejelenti Eugénnak, hogy várandós. Szolgák őrültek a hírnek, sőt Eugén is mankóval "táncolt". Boldog volt. Kilenc hónap múlva Erzsébet báróné ikreket szült Eugén grófnak. Egy kislányt, akit Karolának, és egy kisfiú, akit Joachimnak neveztek el. Gróf most elgondolkozott, hogy hogyan tovább. Az íróasztalához ment, leült, és számba vetette vagyonát, hogy még mi marad a háború után. Ahogy számolgatott, és a papírjait né...

Ifjú gróf élete

5. fejezet Kórház Báróné, mikor megtudta a hírt, hogy Eugén a kórházba van azonnal szólt az inasnak. János szóljon a lovásznak, hogy készítse elő a hintót. Inas ment, és a hintó félórán belül, Kúria előtt állt. Erzsébet beszállt a hintóba, és kiadta az útirányt. Felsőzsolcay Honvéd kórház. - Igen, Báróné. - Indulj János, de siess! Az út hosszú volt, és fárasztó. Egyszer álltak meg pihenni, de csak annyi időre, hogy lovakat cseréltek. Kórházhoz értek. Báróné megkereste a vezető orvost. Eugén után érdeklődött. Nővér elvezette a bárónét az őrnagy szobájához. - Eugén maga az? Alig ismeretem meg Kedvesem. Látom a feje, és a teste is megsérült, erről nem írt. - Igen, én vagyok Erzsébet, nem akartam megijeszteni, ezért nem írtam meg, a sérüléseimet. - feleli a félig bekötözött férfi. - Hál Istennek, hogy él. - Igen. Egy kicsit én is aggódtam. Erzsébet finoman és érzéssel átöleli a férfit. Finoman még. - Drága. Egy kicsit még fáj. - Bocsánat. - Semmi baj, cs...

Ifjú gróf élete

4. fejezet Front Eugént, és a hadtestét a frontra vezénylik. A rábízott egység keményen védte a harcvonalat, de a felderítőket kellett ki küldeni. Így megtudták, hogy figyelni az ellenség mozgását. Eugén két katonát küld ki erre a feladatra. Az első pár visszajött. Kiküld még két katonát, a másik irányba, hogy ott is derítsék fel az ellenség vonalát, de azok már nem tértek vissza. Az ellenség ősztűz alá vette őket. Hajnal négy óra lehetett. A pontos időt nem igazán tudták meg állapítani. A hadtest egy darabig állta a golyózápor, és gránátok támadását, de nem bírták sokáig. Elvéreztek. Sok volt a halott, és a sebesült. Eugént is eltalálta egy gránát, mélyen beleállt a jobb lábába. Ütközet után a lövészárokban fél napra találták meg. Sérülését nem tudták ellátni mivel nem állt rendelkezésre megfelelő kötszer. Csak abban tudtak segíteni, hogy a sebesült részt elszorítják. Azonnal a fronti kórházba vitték. Ott mihelyst felszabadult a műtő, Ő volt a következő sebesült. Orvosoknak nem v...

Ifjú gróf élete

3. fejezet Bál Erzsébet Kúriában egy kis hétvégi összejövetelt tartott Bánhegyi Erzsébet báróné. A teremben a környező Kúriák tulajdonosai voltak. Folyt a kacagás, mulatozás, evés, ívás. A társaság jó kedvű volt. Egyszer egy hírnök jelenik meg az ajtóban és keresi, von Vorbeihalten Eugén grófot. Báróné a hírnököt a grófhoz vezeti, aki átadja a táviratot és távozik a teremből. Gróf a távirat kinyitása után hirtelen az arca elsápad. Teremben most csönd az úr és feszült figyelemmel mindenki a grófot figyeli. Majdnem egyszerre kérdik, hogy mi baj van grófom? Gróf tájékoztatja a terembe lévőket, hogy sajnos mennem kell, mert a hazám Németország hadat üzent Belgiumnak. Gróf meghajol a társóság előtt és elköszön. Báróné utána szól: Várjon Eugén lekísérem. Lépcsőn lefelé menet a báróné megkérdi a grófot, hogy - Mikorra kell a gyülekező helyre érnie? - Csak négy nap múlva - feleli a gróf. - Akkor, miért nem marad még nálam éjszakára, és köszön el Tőlem kellő képen grófom? - Báró...

Ifjú gróf élete

2. fejezet Ismerkedés 1918. Szent István havának 18. napja van. Idő kellemes, ragyogóan süt a Nap. A sétányt a fiatal leányok és fiatal fiuk lepik el. E társaságban van Eugén is, mint ifjú végzős katonaikadét, sétálgatnak a tó körül. A társaság egy padra leült, és nézik a tavon úszó hattyúkat, vadkacsákat. Időnként, "kacsáznak". / ezt lapos kővel szokták játszani, cél az, hogy a kő hányszor pattan a víz fel színén / Evvel is telik az idő. Vilmos köve pattant legtöbbször. Fiúk az arra sétálgató, nevető hölgy csoportra lettek figyelmesek, hogy milyen jó kedvűek a lányok. Különösen egy fehér bőrű, hosszú vörös hajú lány keltette fel Eugén érdeklődését. Mikor Eugén a követ hajította, közben a leány nézte, és elrontatta, így nem nyerte meg a versenyt. A mellettük elsétáló leány, kissé hátra fordította a fejét, és nézte, a rápillantó Eugén. A két szempár egymásra talált. Bocsánat, szólalt meg Eugén, megtörülte a nedves kezét, elköszönt a kadéttársaitól, és a leány után me...

Ifjú gróf élete

1. fejezet Fiatal kor Eugén gyermekként Svájcban a Francia határ nevelkedet. Couvetben. Szülei természetesnek vették, hogy a német nyelv mellett a francia nyelvet is tanulja. A gyermek ifjú grófot egy fiatal francia nevelőnő okította. Ekkor még Eugén, hat éves a nevelőnő Sofi tizenhét éves volt. A kisgróf éles eszű, jó felfogású, gyermek, aki a játék mellett a nyelvet is könnyen megtanulta. Mivel az 1812-es napóleoni háború végig söpört Európán, így Svájcot sem kerülte el. Eugén Édesapjának, von Vorbeihalten Edgardnak is be, kellet állni a Napóleon, vezette hadseregbe. Az ifjú gróf ekkor látta utoljára Édesapját. Édesanyja a francia származású, Gauthier Suzan férje halála után egy bordélyházat nyitott a francia kisvárosban. Gyakorlatilag a hat éves ifjú grófot Sofi nevelte fel. Ifjú hamar elsajátította tanulmányait, így kortársai, fölé emelkedet. Sofi meg volt elégedve Eugénnel. A serdűlő korú, már tizenéves fiatalgrófot, Sofi minden igyekezete ellenére nehezen tudta vis...

Tedd.

Tedd a kezed a szívedre. Néz a szerelmed szemébe. Vedd át szenvedélyesen, őszinte, tiszta szerelmét. Finom teste simogat, érzed, hogy most a lelked boldogabb? Hidd el így sokkal könnyebb elviselni a gondokat. Ha szerelmed ott van melletted, s a harcot mással felvetted, mert Őt nem engedet, mert szeretet. Tedd a kezed a szívedre, Hagyd, hogy melletted, álljon. Téged csókokkal tápláljon.

Királyunk!

XVI. Századi krónikás könyvből eset ki e lap. Királyunk! Királyunk, drága Királyunk nevét imába foglaljuk. Rá figyelünk, utasításait bátran követjük. Hisz, Ő nekünk, a népnek jót akar. Csak Mi nem értjük az Ő szavát. Időnként ámulunk, s bámulunk, hogy ilyen van! Mi jöhet még ránk? Ezt még Királyunk se tudja, picit sejti, de Mi a nép bízik benne, hogy királyságát jól vezeti.

Ne ...

Ne csinálj semmit. Állj meg a szoba közepén, Emeld fel a kezed. Tedd szét a lábad. Hunyd be a szemed. Ne! Ne csinálj semmit. Várj! Csak vár! Az első szép szóra. Egy finom mosolyra. Kellemes ölelésre. Egy meghitt érintésre. Egy édes hosszú csókra. Ne érints meg! Várj, hogy érintselek. Hagyd, hogy így járjam be a testedet. Várj! Hisz csak szépet, és jót adok Neked.