Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2014

Zárt osztály

3.  fejezet. Reggel van. Már túl vagyunk a reggelin, s azon gondolkodom, hogy Hófehérkével mikor, és hol találkozzak. Nem sok időm volt erre, mert jött Kossuth, és azt mondta, hogy ha már itt vagyok, mossam fel a folyosót, de ne a felmosó fával, hanem úgy, mint régen a kaszárnyákat. Kérdően néztem rá. -         Én? -         Igen, Te, mert alkalmas vagy rá. -         Tímár, Picasso, soroltam a többiek nevét, Ők miért nem mossák fel a folyosót? -         Ne, vitáz Velem, Te mosód fel, és kész. Így döntöttem. (Azt, tudtam, hogy Kossuthtal vitázni nem szabad, mert Vezető, s mindenki elfogadja azt, amit mond. Ő, komoly Ember, de akkor hogy került ide, ennyi tudással, és rálátással a dolgokra. Nem értem, no nem is az én dolgom megítélni.) -         Nem tudom, hogy ...

Zárt osztály

2. fejezet.   Kicsit korábban ébredtem, mint a többiek. Még mindenki aludt. Horkoláson, és a szuszogáson más nem hallatszott a szobában. Így, volt idő visszaemlékezni, az elmúlt hónapokra. Szomszéd szobából éles visító hangot halottam. Átmenni nem tudtam, mert az ágyam ráccsal volt körbe véve. Hisz itt vannak a kulcsok, ezekek ki tudom nyitni a rácsot, és akkor szabad vagyok. (Gondoltam magamban) Körbenéztem, de sehol se találtam lakatot. Fogtam a fejem, és nem tudtam, hogy mitévő legyek. Gondolkodni próbáltam. Még egyszer körbenéztem, de lakat sehol. Ültem, kissé idegesen az ágyon. Eszembe jutott, hisz azért nincs lakat, mert nem mentem el érte. Így kezem előre nyújtottam, lábamat kissé behajlítva, nyomtam a kuplungot, és a gázpedált. Számmal utánoztam a motor hangát. Elindultam, hogy megvegyem a lakatott. Félúton jártam, mikor lépéseket, és csörömpölést, zajt halottam a távolból. Arra emlékeztetet, hogy hozzák az ételt. Leállítottam a járgányomat. V...

Zárt osztály.

    Amikor olvasod a sorokat, a büntetésemet töltöm az egyik zárt osztályon. Két hónap, és szabad leszek. Újra együtt lehetünk, ha szeretnéd. Messze voltál tőlem, ami történt, az megtörtént. Kérted, hogy írjam le, hogy miért kerültem e helyre.   Rossz leírni, mert felkavar, de mivel szerettet, volna tudni, hogy miért nem találkoztunk a reptéren, ezért.   Édes, nagyon kíváncsi volt. Szinte, már fájt a kíváncsisága. Állandóan turkált. Rászóltam, hogy fejezze be a horkolást, és ne legyen kíváncsi. Ez, nem az Ő lakása, a nem az enyém. Ha, nem az enyém. S, ha még egyszer hozzá nyúl valamihez, akkor baj lesz.   Elő vettem a kést, és többször beleszúrtam. Megijedtem, roham jött rám, reszketni kezdtem. Most fogtam fel, hogy mit tettem. Folyt a vér. Ágyneműből a lepedőt kihúztam, és a véres testre tettem. Szerencsére tudtam, hogy a szúrásokat nem mélyen vittem be, így könnyű volt a pár sebet ellátnom. Édest bekötöztem. Felette sírtam, és töb...