Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2018

Egy kisfiú álma

Kisfiú haza megy az Óvodából, egyedül. Közel van, egy saroknyira. Megvacsorázik, megfürdik. Jó, éjt kíván, és szép álmokat. Megtetőzi puszival Anyunak, és Apunak. Ágyba bújik. Kezét imára fogja, elmondja esti imáját. Én, Istenem, jó Istenem… Behunyja a szemét. Álmodik. Álmodik arról, hogy szeretni fogja egy leány. Kit, majd elvesz, egyszer talán. Arról, hogy lesz egy szép házikója, s a garázsban saját autója. Arról, hogy elébe jön kiskutyája, hozzá dörgölődik szeretett kiscicája. S, arról, hogy lesz Családja, ha a lány, is akarja. S, még arról, hogy gyermekeiket felnevelik, akik öreg korra Róluk gondoskodik. Reggel lett. Anyu keltette. Mosolyogva Óvodába ment. Óvónéninek álmát elmesélte, húszon nyolc év után teljesítette. Budafok. 2018-01-30

Már két éve!

Már két éve! Bizony, már két éve, hogy megismertem. Ott, a csarnokban Kegyeddel beszélgettem. Nem volt semmi köztünk, kapcsolatunk csak beszélgetésbe merült. De, azt a percet feledni nem tudtom. Mert látom, piros pozsgás orcáját, kedves mosolyát. Pici, csókot igénylő száját, csillogó fehér fogsorát, ápolt, gyönyörű hosszú haját, és azt a ölelésre termet testét. Mely, ha kell betölt egy meghitt estét. Ami, át adja magát a szerelemnek, s nem feledi az együtt töltött perceket. Szemek, azok a csillogó szemek, mely ha távol van, vissza tekintenek. Kegyedet, feledni nem lehet. Orcáját állandóan magam előtt látom. Szinte követ, de nem is bánom, mert egy Csodás Hölgy volt akkor ott… Mára, csak emlék marad Kegyedből. Emlék, egy Dunai szigetről. Budafok. 2018-01-13

Nehéz, most...

Nehéz, most bármit szólni. Nehéz, most bármit mondani. Nem hallgatsz meg. Saját fejed után lépegetsz. Pedig, ha rám figyelnél. Figyelmet kérnél, s egyszer meg is értenél, könnyebb lenne. Pedig, most figyelsz rám. Szavaimmal eljátszottál. Mást választottál. Kérlek, válaszolj már! Pedig, hozzám tartozol. Szemed, nekem válaszol. S, mással távozol. Kint hideg van, kutyád is vackol. Pedig, rá döbbentél, hogy velem könnyebben ki jönnél! Igen, most ezt kell tenned, hogy nekem ad a szerelmedet. Nehéz, most Hozzád szólnom. Tudod, hogy ezt én, is akarom. Érzem azt, a lehetőséget, hogy Téged szeretettel átöleljelek. Mert, Kedvellek. Budafok. 2018-01-03