Bossi blogja

Minden csendes a légy sem zeng már, éjjel a vonat hangja hallatszik már. A város sötétbe borul, de engem Valaki hátulról megtámad orvul. Nem enged, hogy Hozzád menjek. Most még nem enged, hogy Hozzád közelebb férkőzzek. Két kezével vissza fog még engem. Kérdem Tőle, hogy miért? Nem válaszol - vár, kissé visszatart, majd kitér. Most már szabad az utam. Bevallom, hogy e várakozást már kissé untam. Rohantam Hozzád. Késő volt. Láttam, hogy más csókolja az orcád. Most már értem, hogy miért fogtak vissza engem, hisz már látom, hogy nem kell Néked a szeretetem. Másnap. Minden jóra fordul, s a vágy belőlem, majd kicsordul, hogy ismét próbálkozzak vele, hogy fogadj engem a szerelmedbe. Adj időt jövő Keddre, hogy Hozzád mehessek, s vedd a szívem a tenyeredbe, hogy szeretetemet fejtsem ki Néked, és ha kell, ott leszek melletted. Enged, hogy megcsókoljam a pici szíved, s újból kezembe zárhassam a piciny kezed, hogy csillogó szemeidbe nézhessek, hogy szerelmemet fejtsem ki Neked. Ismét csodálhassam...

Felénk most hűvös napok járnak már. Hol van az a nyár! mikor még fiatal voltál. Merész, és csintalan, és jó zenész. Csak úgy mentél buliba, akkor nem számitott az óra. Hajtottad a kalandokat. Fgyelemmel kísérted a szép lányokat. Hol van az a nyár? ’Istenem rég volt már. Most csak az emlékek élnek, s Te az unokádnak mesélhetsz. Most egy picit dideregsz, mert öregszel. Így egyre több ruhát felvehetsz. Köszönöm, hogy olvastál!

Mosolygós szemekkel Rá tekintettél. A párjától, már nem féltél. Nézted Őt. A számodra még gyönyörű Nőt. Nézted, piciny orcáját, csókra termet, üde száját, még mindig csillogó szemét, selymes, frissen mosott haját. Nézted, mert feledni nem tudtad, pedig, nem régen akartad, de megkapni nem tudtad. Ránézel, és emléked felébred, mert e szép NŐT feledni nem lehet, mert még mindig KEDVELED.

Simogató szél fújja Kegyed hosszú vörös haját, és selymesen érinti tarkóját, körbe járta e test vonalát. Szél, csak a kezét érinti. Finom testét, csak egyszer kéri. Csak egyszer kéri, s akkor bejárja teste zeg-zugát. Kéri aranyos, lágy mosolyát. Akkor érzi az együttlét ritmusát, és kellemes kisugárzását. Simogató szél, csendesen elhagyja a testet, és újra visszatér Kegyedhez kedvesen, és szerelmesen Budatétény. 2011. július 26.

Köszönöm, hogy olvasol! Simogató szél járja át Kegyed haját, s csiklandozza finoman a tarkóját. Kegyed ezt tűri, mert jól esik, Bársonyos kezét csak picit érinti. A szél csak a testét kíméli. Kíméli, mert csak egyszer szeretné Bejárni teste minden zeg - zugát. Testét csak később érinti. Simogató szél Kegyedtől csak egyszer kéri, s ha engedi, hogy e finom, testet érintené, ha Kegyed ezt engedné.

Köszönöm, hogy olvasol! Sír a Föld, mert szomjazik. Esik már az eső, és a föld ázik, Felszíne csak issza a vizet. Szomjas. Víz lecsurog a gyomrába, Feltöltődik, és összegyűlik. Egyszer csak kifakad, És tájakat önt el. Többé már nem sír, mert Tavakat, tengert hoz létre. Az eső, a természet Könnycseppje.

Köszönöm, hogy olvastál!

Valamikor réges, régen, Úgy ezerkilencszázhetvennégyben Kérdi barátom tőlem, hogy Hol van az a lány? Akit múltkor bemutattál, mert, Szeretném Őt megismerni. Sudár termetét kezeimbe venni. Nevét egy fába vésni. Szerelem szívébe bezárni. Hullámos, vörös hosszúhaját simogatni. Égszínkék szemeit hosszan nézni. Pirosló orcáját megérinti. Kedves mosolyát szívembe ölelni. Finom kecses kezét tenyerembe fogni, és el nem engedni. Karcsú bokáját, hosszú combját, kezemmel érinteni, csak érinteni! Csak Őt ismerni, megismerni, szeretni, csak Őt szeretni, és szeretni … Bemutattam a szép leányt. Barátom örült, és boldog volt már. Múltak az évek, teltek a napok. Láttam Őket, kéz a kézben, mikor sétáltak a Városligetben. Barátom még, a lányba szerelmes. Pedig a hajuk, már kissé deres. ’Istenem, hol van az a nyár! Mikor még ifjú, és szerelmes voltál. Mikor azt a lányt bemutattam Néked, s Te, mint ifjú hozzá fűzted, az élteteted.

Köszönöm, hogy olvasol! Vasárnap tőlem megkérdezte, hogy miért vagyok ennyire letörve Feleletem oly egyszerű, mert szeretem. Most boldogságot Kegyedben nem lelem, De szeretem a létét, mikor velem van, Szeretem a bársonyos bőrét, mikor kezemet Kegyedre tehetem. Szeretem a csillogó barna szemét, mikor Kegyedre nézhetek. Szeretem a kellemes illatát, amit magamba szívhatok. Szeretem, azt a percet, amit Kisasszonynak adhatók. Szeretem, mikor itt van velem, és hozzám búj, s megfogja fárad kezem, és megkérdi, hogy már jobban van Kedvesem? Erre a feleletem, csak az lehet, hogy igen. Szeretem bájos mosolyát. Szeretem, az örömtől kicsattanó orcáját. Szeretem a lágy, ápolt csillogó hosszú haját. Szeretem a finom, bársonyos testét. Szeretem a Kegyeddel töltött, meghitt estét.

Köszönöm, hogy olvastál! Szerelmetes versike. Drága Barátnőmnek. Szeretlek ezt Te is, tudod, Hisz tőlem most távol vagy, így még elérhetetlen, De eljön az, az idő, mikor itt lehetsz közelemben. Velem. Akkor átadom a szerelem összes lángját, Hogy érezd annak melegítő parazsát. Kihűlni azt nem hagyjuk, a tűzet sokszor lángra lobbantjuk, hogy tovább égjen, és köztünk a szerelem ismét, és ismét újjá éledjen. Szerelek. Mikor képen Téged látlak, Szeretlek. Mikor írásodat olvasom. Szeretlek. Most kérded, hogy hogyan, leírom Neked. Testedet, ágyadra helyezném, Ruháidat rólad le is vetetném. Föléd hajolnák, ezer csókkal Téged, kellően simogatnálak. Melleid közt ide-oda járkálnák, Élvezném a szép, gyönyörű látványt. Nem felejteném el puszikat néki is adni, Hisz, tőle csak jót lehet kapni. Bimbóidat finoman számba venném, Kellő érzéssel, nyelvemmel érezném az izgatottságát. Szép lassan lefelé haladva, kissé játszanák a hasaddal, keresném azt a helyet, ahová cuppanós puszit helyezhetek. Majd l...

Bejöttél és sírtál egy szót sem szóltál, csak sírtál. Mi a baj? - kérdem mélán. Semmi. Csak sírtál, könnyeid potyogtak. Könnyeidet a kezemmel szedtem le, gyorsan távoztál mindent elfeledve. Sírsz még? - újból kérdem. Most már nem. Köszönöm, hogy segítettél Nekem.

Kíváncsi vagy, hogy miért mondom Neked. Csak nézel rám, de nem szólalsz meg. Bámulsz, szinte semmit se mondasz. Kezeddel intsz, felém. Hívsz, hogy menjek eléd. Lassan megyek, mert miért siessek. Hisz nem, most nem szólalsz meg. Még egy szót se mondasz, csak hívsz, és tapogatsz. Miért? Azt még Te se tudod, de mikor Hozzád közelebb hajolok, orcámra csókot kapok. Kissé meglepődtem, de elfogadtam. Szólni, én se tudtam. Még néked nem viszonozom, később, mikor Veled alszom. Szeretlek.