Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 11, 2012

Ifjú gróf élete

10. fejezet. Temetés. Eugén a nevükhöz és a rangjukhoz méltóan szerette volna eltemetni Erzsébetet. Mivel nem voltak az egyház által összeadva, így ezt nem tudták összehozni. Így a temetés egy szerényebb ceremónia lett. Időjárás félig kegyes volt hozzájuk, mert a Napsütőt, az eső pedig eset. Eugén mankóval ment ki a temetőbe. Ez Eugén számára az út veszélyes volt, síkos. Így a menet lassan ment. Erzsébetet sokan kísérték el. A gyászszertartás is rövid volt. A sírnál egy pár percig a család, és a szolgák maradtak, hogy végső búcsút vegyenek Erzsébettől. Amikor a koporsót a végső nyughelyére eresztették, akkor a gróf mankójával a sírhoz ment, hogy egy marék földet dobjon Erzsébet koporsójára, egyensúlyát elveszítette, és majd nem a sírba esett. Lánya, és fia szerencsére elkapták. Már kiértek temetőből, mikor Eugén megcsúszott. Szerencsére a szolgák, akik mellette voltak Elkapták. - Ez már a második, megcsúszása, rövididőn belül. Vigyázzon Édesapám! - Tudom, leányom, és vigyázok....

Ifjú gróf élete

9. fejezet. Utolsó órák Egy hét múlva a testvérek haza érkeztek. Édesapjuk elmesélte, hogy mi történt. Mind tudjátok az utóbbi időkben Édesanyátok nagyon, betegeskedett. - Ezt, nem tudtuk Édesapa. - szólalt meg Karola. - Kérem, folytassa Édesapánk? – mondta Jochaim. Már az utóbbi időkben az agya sem volt tiszta, képes volt fantáziálni, és álladóan mellé beszélt, és súlyos tüdőgyulladása is volt. Abból alig gyógyult ki. Egyszer, Édesanyátok emlékezik vissza, ezt mondta, hogy Eugén drágám már sokkal jobban érzem magam, kicsit kimegyek lovagolni. Nem bírtam visszatartani. Nem tudtam. Eugén elsírta magát. A testvérek is sírni kezdtek. Édesapánk kérjük, ne sírjon, most már visszahozni nem tudjuk Édesanyánkat. Már nem. Eugén lassan letörli az arcáról a könnyeket, és folytatja. Még szipog, nehezen ejti a szavakat. - Jól van Kedvesem, de vigyázzon Magára, tudja... - Tudom, Drágám, higgye el nem lesz semmi baj. - Addig én kint leszek a teraszon, és ott fogom várni, hogy vissza...

Ifjú gróf élete

8. fejezet. Gyermekek. Doktor megérkezett. Megvizsgálta Eugént. - Asszonyom, semmi gond. Le kell kicsit fektetni, pihennie kell. Minden jel arra mutat, hogy agyrázkódás. Hamar el fog múlni. - Köszönöm, doktor. Magdolna, kísérje ki a doktor urat. Doktor elköszönt és távozott a Kúriából. Minden nap magántanár érkezett, aki tanította a két gyermeket. Joachim éles eszű, gyors felfogású diák volt. A hajózás után érdeklődött. Tanulmányai a Tengerészeti, hajózási főiskolán folytatta. Itt évfolyam első volt, és magasan kiemelkedett az iskolában. Iskolája, mivel kiváló eredményt ért el, doktorátussal vizsgázott. Őt Magyarországra a Schlick –Nicholson Wagon, Hajó és Gépgyár Rt-nél helyezte el, mint tervező mérnők. Joachimnak nagy része volt, „Günyü" nevű vontatógőzös tervezésében. Karola a szépségével, és a csinosságával tűnt fel. Habár Ő nem volt oly éles eszű, mint a testvére, de azért Ő sem marad alul a többiekkel szemben. Karolát egy Leánygimnáziumba íratták be. Az iskoláb...