Ugrás a fő tartalomra

Ifjú gróf élete

10. fejezet.

Temetés.

Eugén a nevükhöz és a rangjukhoz méltóan szerette volna eltemetni Erzsébetet. Mivel nem voltak az egyház által összeadva, így ezt nem tudták összehozni. Így a temetés egy szerényebb ceremónia lett. Időjárás félig kegyes volt hozzájuk, mert a Napsütőt, az eső pedig eset. Eugén mankóval ment ki a temetőbe. Ez Eugén számára az út veszélyes volt, síkos. Így a menet lassan ment. Erzsébetet sokan kísérték el. A gyászszertartás is rövid volt. A sírnál egy pár percig a család, és a szolgák maradtak, hogy végső búcsút vegyenek Erzsébettől.
Amikor a koporsót a végső nyughelyére eresztették, akkor a gróf mankójával a sírhoz ment, hogy egy marék földet dobjon Erzsébet koporsójára, egyensúlyát elveszítette, és majd nem a sírba esett. Lánya, és fia szerencsére elkapták. Már kiértek temetőből, mikor Eugén megcsúszott. Szerencsére a szolgák, akik mellette voltak
Elkapták.

- Ez már a második, megcsúszása, rövididőn belül. Vigyázzon Édesapám!
- Tudom, leányom, és vigyázok.

Amikor e szót kimondta, egyik mankója kettétört. Majdnem a földre eset, csak a lélekjelenlétével, és a rutinjával tudta megtartani az egyensúlyát Eugén. Féllábon ugrált egy kerítésig, ott megkapaszkodott.

- Jaj! Édesapám, mit csinált? Már megint, majdnem eleset.
- Semmit leányom, úgy látszik, hogy Erzsébet magához akar mindenáron hívni.
- Jochaim, szólt Sándornak a szolgánk, hogy siessen haza, és hozza a hintót, hogy Édesapát haza tudjuk vinni.

Sándor félóra múlva visszaért, és hazavitték az Édesapjukat.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Víz

Esik az eső csendesen, csurdogál a hegyről egyre sebesebben. Zuhataggá nő, majd lelassul, és mederben folyatja útját. Most már csendesebb, morajlást már nem hallod, tiszta, és selymes a folyó. Torkolatban újra szűkül, kettéágazik, másik utat járva, tovább folyik

Kellemetlen időjárás

  Szél van, és elég hideg. Ember kint csak didereg. Jó lenne egy kis meleg. De, senki sem gyújt, tűzet. Fagyos a szél, és hideg. Ember fázik, s már remeg. Jó lenne egy kis meleg. De, senki sem gyújt, tűzet. Pedig az Ember fázik, most kéne egy kis meleg, hogy felmelegítse a testet.

Hiszel Neki

Szép Leány csak arra kérlek,  hogy adj nékem egy szelet kenyeret.   Hisz testéből van, csak egy falatot,  hogy érezzem a testét.   Hisz, Ő a teremtő,  akinek elmesélheted a sérelmeidet,  s meghallgatásra lelsz.   Hiszel neki, és Hozzá szól, említed a nevét,  hiszed, hogy akkor jobb lesz neked.   Hiszel neki, mert Ő adta életed,  és Ő veszi el, ha az időd lejár.   Ő, a Megváltó, az Atya,  hozzá mondasz igét, s imát.   Ő, az ’Isten.   Néha másképp szólsz Hozzá,  nevén szólítod, s nevét imába foglalod.   Hisz, Őt szeretet.   Szép Leány arra kérlek,  hogy adj egy szelet kenyeret, hogy a testét ízleljem.