10. fejezet.
Temetés.
Eugén a nevükhöz és a rangjukhoz méltóan szerette volna eltemetni Erzsébetet. Mivel nem voltak az egyház által összeadva, így ezt nem tudták összehozni. Így a temetés egy szerényebb ceremónia lett. Időjárás félig kegyes volt hozzájuk, mert a Napsütőt, az eső pedig eset. Eugén mankóval ment ki a temetőbe. Ez Eugén számára az út veszélyes volt, síkos. Így a menet lassan ment. Erzsébetet sokan kísérték el. A gyászszertartás is rövid volt. A sírnál egy pár percig a család, és a szolgák maradtak, hogy végső búcsút vegyenek Erzsébettől.
Amikor a koporsót a végső nyughelyére eresztették, akkor a gróf mankójával a sírhoz ment, hogy egy marék földet dobjon Erzsébet koporsójára, egyensúlyát elveszítette, és majd nem a sírba esett. Lánya, és fia szerencsére elkapták. Már kiértek temetőből, mikor Eugén megcsúszott. Szerencsére a szolgák, akik mellette voltak
Elkapták.
- Ez már a második, megcsúszása, rövididőn belül. Vigyázzon Édesapám!
- Tudom, leányom, és vigyázok.
Amikor e szót kimondta, egyik mankója kettétört. Majdnem a földre eset, csak a lélekjelenlétével, és a rutinjával tudta megtartani az egyensúlyát Eugén. Féllábon ugrált egy kerítésig, ott megkapaszkodott.
- Jaj! Édesapám, mit csinált? Már megint, majdnem eleset.
- Semmit leányom, úgy látszik, hogy Erzsébet magához akar mindenáron hívni.
- Jochaim, szólt Sándornak a szolgánk, hogy siessen haza, és hozza a hintót, hogy Édesapát haza tudjuk vinni.
Sándor félóra múlva visszaért, és hazavitték az Édesapjukat.
Temetés.
Eugén a nevükhöz és a rangjukhoz méltóan szerette volna eltemetni Erzsébetet. Mivel nem voltak az egyház által összeadva, így ezt nem tudták összehozni. Így a temetés egy szerényebb ceremónia lett. Időjárás félig kegyes volt hozzájuk, mert a Napsütőt, az eső pedig eset. Eugén mankóval ment ki a temetőbe. Ez Eugén számára az út veszélyes volt, síkos. Így a menet lassan ment. Erzsébetet sokan kísérték el. A gyászszertartás is rövid volt. A sírnál egy pár percig a család, és a szolgák maradtak, hogy végső búcsút vegyenek Erzsébettől.
Amikor a koporsót a végső nyughelyére eresztették, akkor a gróf mankójával a sírhoz ment, hogy egy marék földet dobjon Erzsébet koporsójára, egyensúlyát elveszítette, és majd nem a sírba esett. Lánya, és fia szerencsére elkapták. Már kiértek temetőből, mikor Eugén megcsúszott. Szerencsére a szolgák, akik mellette voltak
Elkapták.
- Ez már a második, megcsúszása, rövididőn belül. Vigyázzon Édesapám!
- Tudom, leányom, és vigyázok.
Amikor e szót kimondta, egyik mankója kettétört. Majdnem a földre eset, csak a lélekjelenlétével, és a rutinjával tudta megtartani az egyensúlyát Eugén. Féllábon ugrált egy kerítésig, ott megkapaszkodott.
- Jaj! Édesapám, mit csinált? Már megint, majdnem eleset.
- Semmit leányom, úgy látszik, hogy Erzsébet magához akar mindenáron hívni.
- Jochaim, szólt Sándornak a szolgánk, hogy siessen haza, és hozza a hintót, hogy Édesapát haza tudjuk vinni.
Sándor félóra múlva visszaért, és hazavitték az Édesapjukat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése