Bossi blogja

Kisasszony, végre ketten vagyunk. Tavon boldogan csónakázunk. Napfényét élvezi, esernyőjét összecsukja, és elteszi. Lenézünk a tisztavizű tó fenekére, kis Vizi csikók boldogan játszanak, tavi csigák egymásra másznak. Gomolyfelhők gyűlnek felettünk. Gyorsabban evezek, s hamar partot érünk. Fedél alá húzódunk, hogy meg ne ázzunk. Egy kicsit most együtt voltunk, de sajna véget ért a tavi kirándulásunk. Kint a parton hintóba ülünk, boldogan a felhők fölé repülünk.

            Elnyomottnak érzem magam. Sok teher a vállamon, nem vagyok elég bátor, s hazámat el nem hagyom. Magyarnak születtem, s e kis hazában, a Szent Magyarországban élem le életem. Így, hát sorsom tűrőm. Kesergek, de nem tudom, hogy kinek, s minek. Szavam a levegőben szertefoszlik, megértésre nem talál.                                    Van még hét rég a bőrömön, s sorsom tovább tűrőm