Bossi blogja

Lágy, kedves hangoddal ébressz fel. Ébressz, hogy lássak egy csodálatos teremtést, egy kellemes Nőt. Téged. Nekem engedted, amit másnak nem lehetett. Érinthettem bársonyos testedet, s így jobban megismerhettelek. Szeretem a tiszta dúdoló hangod, és azt, amit Tőled kapok

Sétáltunk a havas fenyvesben. Valamit mondod, halkan suttogót. Nem hallottam. Élveztem a csendet. Kezem erősen szorította, most másra gondolt, de mellettem sétált csendben. Fenyves végére értünk. Kegyedért, hintója jött. Távozott, már messze volt. Fülembe még a szavai csengtek, Hallhattam szavai lágy dallamát, foghattam selymes kacsóját. Boldog voltam, hogy Kegyeddel sétálhattam.

Szárnyamat letörték. Most már nem repülhetek. Fellegeket, így áttörni nem lehet. Pedig. Szállni akarok, fellegek fölé. Ha szállhatok boldog, vagyok. Várok egy kicsit, hogy új szelet kapjak, amely felrepít. Szállni akarok. Elvinni annak hírét, hogy újra boldog vagyok, de ha szárnyamat letörik! Szállni többé soha nem fogok. Buda-Tétény. Február 5.