Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2016

ifjú Gróf élete

9. fejezet.     Utolsó órák Egy hét múlva a testvérek haza érkeztek. Édesapjuk elmesélte, hogy mi történt. Mind tudjátok az utóbbi időkben Édesanyátok nagyon, betegeskedett. - Ezt, nem tudtuk Édesapa. - szólalt meg Karola. - Kérem, folytassa Édesapánk? - mondta Joachim. Már az utóbbi időkben az agya sem volt tiszta, képes volt fantáziálni, és álladóan mellé beszélt, és súlyos tüdőgyulladása is volt. Abból alig gyógyult ki. Egyszer, Édesanyátok emlékezik vissza, ezt mondta, hogy Eugén drágám már sokkal jobban érzem magam, kicsit kimegyek lovagolni. Nem bírtam visszatartani. Nem tudtam. Eugén elsírta magát. A testvérek is sírni kezdtek. Édesapánk kérjük, ne sírjon, most már visszahozni nem tudjuk Édesanyánkat. Már nem. Eugén lassan letörli az arcáról a könnyeket, és folytatja. Még szipog, nehezen ejti a szavakat. - Jól van Kedvesem, de vigyázzon Magára, tudja ... - Tudom, Drágám, higgye el nem lesz semmi baj. - Addig én kint leszek a teraszon, é...

Ifjú Gróf élete

6. fejezet .     Baleset Háború véget ért. Eugén annyira megerősödött, hogy el tudtak költözni a biztonságosnak vélt Jurába. (Jura, Svájc egyik kantonja). A család ott is vett egy Kúriát, amely szintén Erzsébet nevét viselte. Karola és Joachim a két gyermek, már szépen cseperedtek. Már elég nagyok voltak ahhoz, hogy megértsék Apjuk hiányosságát. A gyermekek és a német nevelőnő kint a kertben játszottak. Egyszer csak egy nagy jajgatásra lettek figyelmesek. Siettek a házba, a kék teremből jött a segítségkérés. Mikor beléptek, akkor látták, hogy az Apjuk a földön feküt, mellette a két mankó. Mivel a gyermeket ötévesek voltak, így nem tudtak segíteni Édesapjukon. Nevelőnő megkérte az ifjú grófot, hogy menjen, és keresse meg Édesanyjukat, és mondja el, hogy mi történt, de siessen. Édesanyját megtalálta a virágos kertben, éppen a futórózsáit öntözte, és ápolgatta. - Édesanyám!  Édesanyám! - Mi van kisfiam? - Édesanyám jöjjön gyorsan (Joachim, a sietségtől, és ...

Ifjú Gróf élete

  5. fejezet.     Kórház Báróné, mikor megtudta a hírt, hogy Eugén a kórházba van azonnal szólt az inasnak. János szóljon a lovásznak, hogy készítse elő a hintót. Inas ment, és a hintó félórán belül, Kúria előtt állt. Erzsébet beszállt a hintóba, és kiadta az útirányt. Felsőzsolcai Honvéd kórház. - Igen, Báróné. - Indulj János, de siess! Az út hosszú volt, és fárasztó. Egyszer álltak meg pihenni, de csak annyi időre, hogy lovakat cseréltek. Kórházhoz értek. Báróné megkereste a vezető orvost. Eugén után érdeklődött. Nővér elvezette a bárónét az őrnagy szobájához. - Eugén maga az? Alig ismeretem meg Kedvesem. Látom a feje, és a teste is megsérült, erről nem írt. - Igen, én vagyok Erzsébet, nem akartam megijeszteni, ezért nem írtam meg, a sérüléseimet. - feleli a félig bekötözött férfi. - Hál Istennek, hogy él. - Igen. Egy kicsit én is aggódtam. Erzsébet finoman, és érzéssel átöleli a férfit. - Finoman még, Drága! Egy kicsit még fáj. - Bocs...

Ifjú Gróf élete

   4. fejezet.     Front Eugént, és a hadtestét a frontra vezénylik. A rábízott egység keményen védte a harcvonalat, de a felderítőket kellett ki küldeni. Így megtudták, hogy figyelni az ellenség mozgását. Eugén két katonát küld ki erre a feladatra. Az első pár visszajött. Kiküld még két katonát, a másik irányba, hogy ott is derítsék fel az ellenség másik vonalát, de azok már nem tértek vissza. Az ellenség ősztűz alá vette őket. Hajnal négy óra lehetett. A pontos időt nem igazán tudták meg állapítani. A hadtest egy darabig állta a golyózápor, és gránátok támadását, de nem bírták sokáig. Elvéreztek. Sok volt a halott, és a sebesült. Eugént is eltalálta egy gránát, mélyen beleállt a jobb lábába. Ütközet után a lövészárokban fél napra találták meg. Sérülését nem tudták ellátni mivel nem állt rendelkezésre megfelelő kötszer. Csak abban tudtak segíteni, hogy a sebesült részt elszorítják. Azonnal a fronti kórházba vitték. Ott az egyik felszabadult a műtőben...

Ifjú Gróf élete

3. fejezet.     Bál. Erzsébet Kúriában egy kis hétvégi összejövetelt tartott Bánhegyi Erzsébet báróné. A teremben a környező Kúriák tulajdonosai voltak. Folyt a kacagás, mulatozás, evés, ívás. A társaság jó kedvű volt. Egyszer a hírnők meg jelenik az ajtóban és keresi, von Vorbeihalten Eugén grófot. Báróné a hírnököt a grófhoz vezeti, aki átadja a táviratot és távozik a teremből. Gróf a távirat kinyitása után hirtelen az arca elsápad. Teremben most csönd az úr, és feszült figyelemmel mindenki a grófot figyeli. Majdnem egyszerre kérdik, hogy mi baj van grófom? Gróf tájékoztatja a terembe lévőket, hogy sajnos mennem kell, mert a hazám Németország hadat üzent Belgiumnak. Gróf meghajol a társóság előtt és elköszön. Báróné utána szól: Várjon, Eugén lekísérem. Lépcsőn lefelé menet a báróné megkérdi a grófot, hogy mikorra kell a gyülekező helyre érnie? - Csak négy nap múlva - feleli a gróf. - Akkor, miért nem maradt még nálam éjszakára, és köszön el Tőle...

ifjú Gróf élete

2. fejezet.    Ismerkedés 1910. Szent István havának 18. napja van. Idő kellemes, ragyogóan süt a Nap. A sétányt a fiatal leányok és fiatal fiuk lepik el. E társaságban van Eugén is, mint ifjú végzős katonakadétok, sétálgatnak a tó körül. A társaság egy padra leült, és nézik a tavon úszó hattyúkat, vadkacsákat. Időnként, "kacsáznak". / ezt lapos kővel szokták játszani, cél az, hogy a kő hányszor pattan a víz fel színén / Evvel is telik az idő. Vilmos köve pattant legtöbbször. Fiúk az arra sétálgató, nevető hölgy csoportra lettek figyelmesek, hogy milyen jó kedvűek a lányok. Különösen egy fehér bőrű, hosszú vörös hajú lány keltette fel Eugén érdeklődését. Mikor Eugén a követ hajította, közben a leány nézte, és elrontatta, így nem nyerte meg a versenyt. A mellettük elsétáló leány, kissé hátra fordította a fejét, és nézte, a rápillantó Eugén. A két szempár egymásra talált. Bocsánat, szólalt meg Eugén, megtörülte a nedves kezét, elköszönt a kadéttársaitól, és a leány utá...

Ifjú Gróf élete

1.   fejezet.      Fiatalkor Eugén gyermekként Svájcban a Francia határ mellet nevelkedett Couvet városában. Szülei természetesnek vették, hogy a német nyelv mellett a francia nyelvet is tanulja. A gyermek ifjú grófot egy fiatal francia nevelőnő okította. Ekkor még Eugén, hat éves a nevelőnő Szofi tizenhét éves volt. A kisgróf éles eszű, jó felfogású, gyermek, aki a játék mellett a nyelvet is könnyen megtanulta. Mivel az 1812-es napóleoni háború végig söpört Európán, így Svájcot sem kerülte el. Eugén Édesapjának, von Vorbeihalten Edgardnak is be, kellet állni a Napóleon, vezette hadseregbe. Az ifjú gróf ekkor látta utoljára Édesapját. Édesanyja a francia származású, Gautier Susan férje halála után egy bordélyházat nyitott a francia kisvárosban. Gyakorlatilag a hat éves ifjú grófot Szofi, és a bordélyház nevelte fel. De, komoly a nevelőnőjétől kapta.  Ifjú hamar elsajátította a jó nevelést, és a tanulmányaiban, így kortársai, fölé emelkedet. Szofi...

Ugye Imádja a napot.

Ugye kedveli, mikor a Nap barnítja a testét. Gyönyörű teste, szinte csoki barna. Kegyed szereti, mert enni akarja. Érzem, hogy a forró csokis teste izgalomba hoz. Érzem, hogy feszül minden részem. Teste csodaszép, és várom, hogy hozzám érjen. Ugye, imádja a Napot! Mikor Kegyedet barnítja, ott ahol senki sem látja. Csak én láthatom. Nekem mutatja meg gyönyörű feszülő testét. S, emlékébe él azok az esték, mikor ketten voltunk a Tó parton. De, eljött a Nap felkelte, Kegyed megcsókolt örömébe. Ugye Imádja ezt a napot!

Találkoztunk

Rövid id ő volt, de láttam Kegyedet. Mosolya megnyugtatott. Szeme, mely oly csodás, fényesebb volt. Csak egy érintést lett a vége. De, ez nem akármilyen volt. Finom, selymes, és játékos. S, láttam orcáját, hogy mosolygott. Ez nekem szólt. Köszönöm. Kegyed, még mindig gyönyörű. Egyszerűen egy Ragyogó, Csodálatos NŐ!

Vízesés

Lába mohaszőnyeg nem éri el. Bársonyos testén a vízesés cseppjei látszanak. Lecsurgó víztömeggel játszik. Meztelen testét párafelhő takarja. Messziről nézem Kegyedet. Gyönyörű alakja játszik a Nap fényével. Csillámport terít szerte széjjel. Boldogan énekli a szerelem dalát. S, a felcsapódó víz színes gömbökké alakul. Így várja, Kedvesét a lecsurgó víztömeg mögött láthatatlanul.

Csak egy kérés.

Csak egy kérés. Szeretném megfogni selymes orcáját. Szeretném hosszan csókolni, csókra termő pici száját. Szeretném kezembe tenni dolgos kis kezét. Szeretném érinteni, majd magamhoz ölelni, Csodálatos testét, hogy érezze egy hódolója szeretet. Szeretnék két gyönyörű szemébe nézni, s mosolyát Kegyednek eltenni. Mert, ha bús lenne a napom, mosolyát előveszem. S, akkor sokkal szebb az életem Szeretném látni csillogó, lenge ruhába, hogy szeretetemet fejtsem ki az éjszakába. Szeretném ezt többször ismételni, mert Kegyednek szeretetemet így fejteném ki.

Nyári éjszaka

Pálmafák tövében, a fehér homokos tengerparton, fekszik Kegyed. Élvezi a tenger fel ő l j ö v ő kellemesen meleg í t ő szelet. Lenge ruhája alatt behatolva, élvezi a tenger fel ő l jöv ő csiklandoz ó kellemes szelet. Fel kell, és a Hold felé néz, tetszik, hogy a haját A kellemes szél simogatja. Arra gondol, hogy Kedvese merre lehet, s ha közelbe van, akkor most mit tehet. Gondolata, teljesül, s barátja megjelenik. Testén, csak pálmalevél függeszkedik. Bársonyos testét átöleli, kezét a melléhez teszi, s magához hosszú, hogy érezze a forró testet. Hogy gyorsan feledje az elmúlt perceket. Nyári este, a Pálmafák alatt a percek gyorsan pörögtek. Teste még kívánja a kellemes perceket, melyben ott rejlik a barátja felé a szeretett. Boldogan öleli át a Kedvesét, és érzi, hogy át adta Kegyednek a teljes szeretetét.

Vártam

Vártam, de nem jött. Pedig megbeszéltük. Elhatároztuk, hogy találkozunk. S, nem jött. Ott álltam, a tópart szélén. Víz finoman hullámzott. Csónak önmagában ringatózott. Minket várt, hogy elvigyen. De, nem volt sehol. Egyszer csak! Sajnos nem Kegyed volt a sűrű ködben. Így, hát haza mentem. Sajnálom, hogy nem jött el. Szépet adtam volna. Szerelmet, a sötét éjszakába. Vártam! Érd. 2016. július 19.

Csak egy szó.

Kegyed fölém hajolt. Egy szót mondott. Egy szó, ami Minket összeköt. Egy szó, ami kettőnkről szól. Egy szó, ami nélkül nehezebb élni. Egy szó, ami egymáshoz köt.   Csak egy szót mondott. E szó, szeretlek. Érd. 2016. július 7.

Soha

Soha, ne feled el, hogy ki vagy! Emelt fővel végezd a munkádat, mert becsületet fontosabb, mint az anyagiak. De, ebből élünk. Ezt mondott, tudom, a válaszom. De, ha lehajtott fejjel dolgozol, akkor semmi vagy. Megadott magad. Soha, ne feled el, hogy kivagy. Emelt fővel végezd a munkádat.

Reggel

Mikor megláttam gyönyörű vállát lázba hozott. Izgatottan vártam, hogy a másikat is meglássam. Vártam, de tovább ment. Így izgatottságom felejtős lett. Reggel csodás volt. Kegyed mosolygott. Köszönöm, szép volt. Reggel, majd eljön az a pillanat, hogy láthatom szép testét a lepel alatt. Mikor felfedi bűbáját, s átadja édes csókját. Érd. 2016. június 29.

Nyár este volt

Nyár este volt. Kegyed fűzfa lombja alatt megpihent. Fáradt volt. Elszunyókált, majd hirtelen felébred. Hold fénye szemébe világított. Majd ruháit levetve a tóban megmártózott. Meztelen hosszabb távot úszott. Nyár este volt. Enyhe szél fújt. Tó vize fodros volt. Élvezte a csiklandozó hullámokat. Testének kellemes volt, szerette a tavat. Amikor úszott boldog volt. Majd a partra úszott. Ruháit felvetve, tovább ballagott. Nyár este volt.

Töndérországban

Kegyed Tündérországban harmat cseppekkel fürdik. Finom testét a masszőrök virágolajjal bekenik, hogy a bőre, finom és csillogó legyen. Dús hajkölteményét árvalányhajjal simogatják, közben minden szálát megvizsgálják, hogy mindid fényes s, szép legyen. Sudár testét pici manók felemelik, talaj, és a harmatcseppek közt lebegtetik. Hogy testét tündér víz ne érje. Kellemes dallam harangvirágok játéka. Ez Tündérország ajándéka. Kegyed e kényeztetést élvezi, ha lehet, többször kéri. Kérését szívesen teljesítem, de előbb Tündérország Királyával kell beszélnem. Érd. 2016. június 20.

Gyertya lángja

Gyertya lángja Mikor a gyertya lángja elalszik, álomba ringatom magam. Álmomban egy titkos helyen Kegyeddel voltam. Egy öbölnél a tópart közelében. Kegyeddel töltöttem el a rövid éjszakát, mert most az idő rohan, s nem áll meg. Nem hagyja, hogy jobban megismerjem. Pedig most csak ketten vagyunk. Külvilágot kizártuk. S, most csak egymáson jár az agyunk.                                                Egy Édes teremtés van előttem,               kinek létét nagyon kedvelem, s szeretem.  Kellemes illat, gyönyörű arc, szép tekintet, engem szerelemre ihlet. Letérdelek Kegyed előtt, s felnézek egy Gyönyörű Nőre. Kinek kedves a tekintete. Idő gyorsan rohant. ...

Elfáradtam

Nehéz napom volt, elfáradtam. De, mikor Kegyedet megláttam, szívem jobban dobogót. Boldog voltam, s láttam, hogy egy kicsit mosolygót. Szebbé tette a napom, ezt Kegyednek köszönöm. Boldog vagyok, hogy ismerhetem, egy ilyen csinos, kedves Hölgy melegíti a szívem. Köszönöm.

Engedje el magát.

Kisasszony engedje el magát. Ne, csináljon semmit. Csak feküdjön az ágyra. Testét rózsaszirmokkal fedem be, majd azokat kezemmel lesöpörve megláthatom selymes testét. És, nézhetem szép barna szemét. Csak engedje el magát, hogy érezze a szerelem ritmusát. Higgye el tetszeni fog Kegyednek. Teste beszél, Kegyed helyet sokat mesél. Engedje, hogy beszéljen, s még jót is kérjen, hisz még sok mondani való van. Én, meg figyelmesen hallgatom, és kérem, hogy csak mondjon sokat Kegyedről. Csak engedje, hogy meséljen. S, Kegyednek szép szerelmes perceket kérjen