ifjú Gróf élete

9. fejezet.    

Utolsó órák

Egy hét múlva a testvérek haza érkeztek.
Édesapjuk elmesélte, hogy mi történt.
Mind tudjátok az utóbbi időkben Édesanyátok nagyon, betegeskedett.

- Ezt, nem tudtuk Édesapa. - szólalt meg Karola.
- Kérem, folytassa Édesapánk? - mondta Joachim.

Már az utóbbi időkben az agya sem volt tiszta, képes volt fantáziálni, és álladóan mellé beszélt, és súlyos tüdőgyulladása is volt. Abból alig gyógyult ki.

Egyszer, Édesanyátok emlékezik vissza, ezt mondta, hogy Eugén drágám már sokkal jobban érzem magam, kicsit kimegyek lovagolni.

Nem bírtam visszatartani. Nem tudtam. Eugén elsírta magát. A testvérek is sírni kezdtek. Édesapánk kérjük, ne sírjon, most már visszahozni nem tudjuk Édesanyánkat.
Már nem. Eugén lassan letörli az arcáról a könnyeket, és folytatja.
Még szipog, nehezen ejti a szavakat.

- Jól van Kedvesem, de vigyázzon Magára, tudja ...
- Tudom, Drágám, higgye el nem lesz semmi baj.
- Addig én kint leszek a teraszon, és ott fogom várni, hogy visszajöjjön.
- Jól van Drágám, vigyázok, és hamarosan visszajövök. Ezek voltak az utolsó szavai.

Egy utolsó, búcsúcsók, de már éreztem, hogy valami baj lesz, mert ez nem olyan volt, mint máskor. Ez olyan furcsa volt. Bár tiltakoztam volna, és nem engedtem, el akkor itt ülne közöttünk Édesanyátok. Csak János jött vissza, és hozta a hírt, hogy a ló rosszul lépet. Az úton volt egy gödör, letakarva, és a szerencsétlen ló nem vette észre. Ló felborult Édesanyátok rosszul esett a fejére. Sajnos.
Bárcsak ott lehettem volna, hogy tudtam volna segíteni.

Édesapám kérem, ne sírjon, ezen már nem tudunk segíteni. Karola átöleli Édesapját,  Joachim megpuszilja Édesapja ősz fejét, letérdel, majd átöleli a két testet.

Édesapánk, most menjünk lefeküdni, mert holnap temetjük el Édesanyánkat, tudja.
Karola a teraszról betolta Eugént a hálószobába. Segített levetkőzni, majd ágyra helyezni, betakarta, és jó éjt kívánt.
 

Sem Eugén, sem a testvérek nem tudtak aludni, Erzsébetre gondoltak.

-       Húgom, emlékszel, mikor kint voltunk a halastónál, és botokkal kergettük a halakat.

-       Igen, akkor Édesanyánk ránk szól, hogy ezt nem szabad csinálni. Mert a halak félnek.

-       Mitől? Hisz ők nem éreznek semmit.

Ekkor, Édesanya az ölébe ültetett, és elmesélte, hogy minden élőlénynek van érzékszerve, és érzéke. Tudják, hogy ki jó hozzájuk, és ki nem. Minden élőlény a tapintásból meg tudja állapítani, hogy az jó, vagy nem. Minden állat érzi a szeretetet. Még a hal is. ha, finoman érintett a halat, akkor kis kört tesz, és visszajön hozzád, ha durván, akkor elmegy tőled. Próbáld ki fiam.

          Az ifjú, hallgat Édesanyja szavára, és ki próbálta.

-       Igaza van, Édesanyánk. – felelte az ifjú.

Még sokáig emlékeztek vissza a gyermekkorukra. Szép lassan elaludtak az emlékekkel.