Ugrás a fő tartalomra

Ifjú gróf élete

8. fejezet.

Gyermekek.

Doktor megérkezett. Megvizsgálta Eugént.

- Asszonyom, semmi gond. Le kell kicsit fektetni, pihennie kell. Minden jel arra mutat, hogy agyrázkódás. Hamar el fog múlni.
- Köszönöm, doktor. Magdolna, kísérje ki a doktor urat.

Doktor elköszönt és távozott a Kúriából.
Minden nap magántanár érkezett, aki tanította a két gyermeket.

Joachim éles eszű, gyors felfogású diák volt. A hajózás után érdeklődött. Tanulmányai a Tengerészeti, hajózási főiskolán folytatta. Itt évfolyam első volt, és magasan kiemelkedett az iskolában. Iskolája, mivel kiváló eredményt ért el, doktorátussal vizsgázott. Őt Magyarországra a Schlick –Nicholson Wagon, Hajó és Gépgyár Rt-nél helyezte el, mint tervező mérnők. Joachimnak nagy része volt, „Günyü" nevű vontatógőzös tervezésében.

Karola a szépségével, és a csinosságával tűnt fel. Habár Ő nem volt oly éles eszű, mint a testvére, de azért Ő sem marad alul a többiekkel szemben. Karolát egy Leánygimnáziumba íratták be. Az iskolában a kormány határozat értelmében létrejött a leánylíceum, ami azt jelentette, hogy a szaktantárgyak mellett, és a latin helyett franciát, olaszt vagy angolt lehetett tanulni. Karolát a francia nyelv érdekelte. Gimnázium elvégzése után teljesen polgári pályát választott magának. Tanítónő lett.

Apja erős tiltakozása ellenére. Eugén büszke volt a fiára, de leányára nem, mert Ő csak egy tanítónő. Neki teljesen más pályát választott volna, ha rajta múlott volna. Eugén elképzelése szerint a leányának, ha már dolgozni akart, akkor az államigazgatásban lett volna a helye. Ehhez némi összeköttetése is meg volt, hogy oda helyezzék. A másik elképzelése, az volt, hogy leány gyermeke hozzá megy egy jó módú, rangos férfihoz, és mint családanya éli le az életét. Az élet nem így hozta.
Élet furcsasága, az volt, hogy mind a két testvért Magyarországon találta meg a munka lehetőségét. Joachimmot a hajógyárba, mint első számú tervező mérnök, Karola a szegedi egyetem francia tanára lett.

Sajnos ez elég szomorú távirat érkezett a testvérekhez.
Táviratban ez állt:
,,ÉDESANYÁTOK, BÁNHEGYI ERZSÉBET 1932. augusztus 8-án elhunyt”.
Mihelyt megtudták a hírt a két gyermek haza utazott Édesapjukhoz, Svájcba.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Víz

Esik az eső csendesen, csurdogál a hegyről egyre sebesebben. Zuhataggá nő, majd lelassul, és mederben folyatja útját. Most már csendesebb, morajlást már nem hallod, tiszta, és selymes a folyó. Torkolatban újra szűkül, kettéágazik, másik utat járva, tovább folyik

Kellemetlen időjárás

  Szél van, és elég hideg. Ember kint csak didereg. Jó lenne egy kis meleg. De, senki sem gyújt, tűzet. Fagyos a szél, és hideg. Ember fázik, s már remeg. Jó lenne egy kis meleg. De, senki sem gyújt, tűzet. Pedig az Ember fázik, most kéne egy kis meleg, hogy felmelegítse a testet.

Hiszel Neki

Szép Leány csak arra kérlek,  hogy adj nékem egy szelet kenyeret.   Hisz testéből van, csak egy falatot,  hogy érezzem a testét.   Hisz, Ő a teremtő,  akinek elmesélheted a sérelmeidet,  s meghallgatásra lelsz.   Hiszel neki, és Hozzá szól, említed a nevét,  hiszed, hogy akkor jobb lesz neked.   Hiszel neki, mert Ő adta életed,  és Ő veszi el, ha az időd lejár.   Ő, a Megváltó, az Atya,  hozzá mondasz igét, s imát.   Ő, az ’Isten.   Néha másképp szólsz Hozzá,  nevén szólítod, s nevét imába foglalod.   Hisz, Őt szeretet.   Szép Leány arra kérlek,  hogy adj egy szelet kenyeret, hogy a testét ízleljem.