Sötét a város

Minden csendes a légy sem zeng már,
éjjel a vonat hangja hallatszik már.
A város sötétbe borul,
de engem Valaki hátulról megtámad orvul.
Nem enged, hogy Hozzád menjek.
Most még nem enged,
hogy Hozzád közelebb férkőzzek.
Két kezével vissza fog még engem.
Kérdem Tőle, hogy miért?
Nem válaszol - vár,
kissé visszatart, majd kitér.
Most már szabad az utam.
Bevallom, hogy e várakozást már kissé untam.
Rohantam Hozzád.
Késő volt.
Láttam, hogy más csókolja az orcád.
Most már értem,
hogy miért fogtak vissza engem,
hisz már látom,
hogy nem kell Néked a szeretetem.

Másnap.

Minden jóra fordul,
s a vágy belőlem,
majd kicsordul,
hogy ismét próbálkozzak vele,
hogy fogadj engem a szerelmedbe.
Adj időt jövő Keddre,
hogy Hozzád mehessek,
s vedd a szívem a tenyeredbe,
hogy szeretetemet fejtsem ki Néked,
és ha kell, ott leszek melletted.
Enged, hogy megcsókoljam a pici szíved,
s újból kezembe zárhassam a piciny kezed,
hogy csillogó szemeidbe nézhessek,
hogy szerelmemet fejtsem ki Neked.
Ismét csodálhassam a csodás orcád,
megérintsem kezemmel a pici szád.
A sötét városban adj nékem lehetőséget,
hogy Hozzád jobban fejtsem ki a szerelmemet.