4. fejezet Front
Eugént, és a hadtestét a frontra vezénylik. A rábízott egység keményen védte a harcvonalat, de a felderítőket kellett ki küldeni. Így megtudták, hogy figyelni az ellenség mozgását. Eugén két katonát küld ki erre a feladatra. Az első pár visszajött. Kiküld még két katonát, a másik irányba, hogy ott is derítsék fel az ellenség vonalát, de azok már nem tértek vissza. Az ellenség ősztűz alá vette őket. Hajnal négy óra lehetett. A pontos időt nem igazán tudták meg állapítani. A hadtest egy darabig állta a golyózápor, és gránátok támadását, de nem bírták sokáig.
Elvéreztek. Sok volt a halott, és a sebesült. Eugént is eltalálta egy gránát, mélyen beleállt a jobb lábába. Ütközet után a lövészárokban fél napra találták meg. Sérülését nem tudták ellátni mivel nem állt rendelkezésre megfelelő kötszer. Csak abban tudtak segíteni, hogy a sebesült részt elszorítják. Azonnal a fronti kórházba vitték. Ott mihelyst felszabadult a műtő, Ő volt a következő sebesült. Orvosoknak nem volt arra lehetősége, hogy megvitassák az állapotát, azonnali döntést kellett hozni. Mivel a seb már elfertőződött, és a be kellett avatkozni az életéért, így arra a döntésre jutottak, hogy a levágják a sérült részt. Térde fölött kellett eltávolítani. Sikerült a műtét, de élt.
Műtét után a Felsőzsolcay Honvéd kórházba szállították. Ez fontosabb volt mindennél. Igaz, hogy nem volt meg a két lába, de élt. Mikor jobban lett táviratot küldött a bárónénak.
A táviratban ez állt:
"Kedves Erzsébet!
Megsebesültem, sajnos a fél lábamat levágták, de ÉLEK! Ha akar, akkor Felsőzsolcay Honvéd kórházba megtalál.
Kézcsókkal hű Barátja Eugén"
Felsőzsolca. 1812. szeptember 20.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése