Ugrás a fő tartalomra

Közeleg



Közeleg, igen közeleg az, az Ünnep, amit Kedvelünk. A szeretett ünnepe. Szeretett ünnepe, amikor a Család egy asztalnál van. Amikor együtt fogyasztják el békében, békességben, meghittségben azt, az ételt, amit már előre elkészítettek.

Este, mikor ünnepelünk, gondoljunk azokra is, akik már nem lehetnek köztünk.

Hisz, nélkülük MI sem léteznénk. Remélem, hogy e szent estén TI, is így gondoljátok. Szeretetet nem csak adni, hanem kapni is lehet. Mi, már ezt megkaptuk, és gyermekeinknek ismerőseinknek, barátainknak átadjuk. Ezt, Tőlük tanultuk.

Kívánok Minden Olvasóimnak, s akik még bennem hisznek Békés, Meghitt Ünnepet. A szeretett jegyében.

Buda-Tétény. 2014-12-22

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Víz

Esik az eső csendesen, csurdogál a hegyről egyre sebesebben. Zuhataggá nő, majd lelassul, és mederben folyatja útját. Most már csendesebb, morajlást már nem hallod, tiszta, és selymes a folyó. Torkolatban újra szűkül, kettéágazik, másik utat járva, tovább folyik

Kellemetlen időjárás

  Szél van, és elég hideg. Ember kint csak didereg. Jó lenne egy kis meleg. De, senki sem gyújt, tűzet. Fagyos a szél, és hideg. Ember fázik, s már remeg. Jó lenne egy kis meleg. De, senki sem gyújt, tűzet. Pedig az Ember fázik, most kéne egy kis meleg, hogy felmelegítse a testet.

Hiszel Neki

Szép Leány csak arra kérlek,  hogy adj nékem egy szelet kenyeret.   Hisz testéből van, csak egy falatot,  hogy érezzem a testét.   Hisz, Ő a teremtő,  akinek elmesélheted a sérelmeidet,  s meghallgatásra lelsz.   Hiszel neki, és Hozzá szól, említed a nevét,  hiszed, hogy akkor jobb lesz neked.   Hiszel neki, mert Ő adta életed,  és Ő veszi el, ha az időd lejár.   Ő, a Megváltó, az Atya,  hozzá mondasz igét, s imát.   Ő, az ’Isten.   Néha másképp szólsz Hozzá,  nevén szólítod, s nevét imába foglalod.   Hisz, Őt szeretet.   Szép Leány arra kérlek,  hogy adj egy szelet kenyeret, hogy a testét ízleljem.