14. fejezet.
Karola.
Reggel Édesapától hangos az épület, Eugén nagyon mérges. Szídd most mindenkit. Nem mernek a közeléhez menni, félnek tőle.
Tudják, ha ideges, akkor mindent tör, őrjöng, és senki nem áll meg a lába előtt.
Valaki csak veszi a bátorságot, és bekopog az ajtón. Egy erős üvöltő hang hallatszik a szobából.
- Ki az?
- Csak, én, csak én Édesapa. Bemehetek?
- Te, lányom bejöhetsz.
Karola benyit, és látja, hogy Édesapja az ágy végénél áll, és próbálja felvenni a mankót.
- Várjon, majd segítek.
- Köszönöm, Karola.
- Miért jöttél?
- Csak úgy, gondoltam, hogy ha megnézem Édesapánkat, akkor jobb lesz egy kicsit a kedve.
- Ne beszélj félre, azt nem szeretem, mond hát, miért jöttél.
- Előbb üljünk le, jó.
Leültek a fotelokba, és Karola elmeséli, hogy Édesapának már nem többé művégtagja - azaz műlába -, János nem tud készíteni másikat, így mankóval kell járnia.
- Tudtam, hogy miért ver engem az …
- Édesapánk, kérem, ne folytassa, hisz ő nem tehet róla, higgye el.
Eugén a leányára néz, és bólint, hogy már nem mond ilyeneket. Fejét a kezébe hajtsa, és könny jelenik meg a szemeiből.
- Maga, sír?
- Nem, nem lányom, erős vagyok, és nem sírok. Látod!
- Van még egy hírem.
- Remélem nem rossz, mert még egy ilyet nem tudnék elviselni, e mondd csak el, hallgatom.
Karola elmeséli, hogy már távozik, mert vissza kell menni az iskolába. Várják. Így is hosszabb ideig maradt távol, mint tervezte. Eugén, megcsókolja leányát, és megköszöni, hogy itt volt.
- Ha már menned kell, akkor menjél, és küld fel Joachimot, lányom.
- Persze, Édesapa, küldöm. Csókolom.
Karola, meghajol Eugén előtt, és távozik a szobából. Eugén még a fotelba ül, feje a kezében, és ujjai közt nézi, hogy leánya, akire mindig számíthatott, hogy hagyja el a szobáját.
Karola.
Reggel Édesapától hangos az épület, Eugén nagyon mérges. Szídd most mindenkit. Nem mernek a közeléhez menni, félnek tőle.
Tudják, ha ideges, akkor mindent tör, őrjöng, és senki nem áll meg a lába előtt.
Valaki csak veszi a bátorságot, és bekopog az ajtón. Egy erős üvöltő hang hallatszik a szobából.
- Ki az?
- Csak, én, csak én Édesapa. Bemehetek?
- Te, lányom bejöhetsz.
Karola benyit, és látja, hogy Édesapja az ágy végénél áll, és próbálja felvenni a mankót.
- Várjon, majd segítek.
- Köszönöm, Karola.
- Miért jöttél?
- Csak úgy, gondoltam, hogy ha megnézem Édesapánkat, akkor jobb lesz egy kicsit a kedve.
- Ne beszélj félre, azt nem szeretem, mond hát, miért jöttél.
- Előbb üljünk le, jó.
Leültek a fotelokba, és Karola elmeséli, hogy Édesapának már nem többé művégtagja - azaz műlába -, János nem tud készíteni másikat, így mankóval kell járnia.
- Tudtam, hogy miért ver engem az …
- Édesapánk, kérem, ne folytassa, hisz ő nem tehet róla, higgye el.
Eugén a leányára néz, és bólint, hogy már nem mond ilyeneket. Fejét a kezébe hajtsa, és könny jelenik meg a szemeiből.
- Maga, sír?
- Nem, nem lányom, erős vagyok, és nem sírok. Látod!
- Van még egy hírem.
- Remélem nem rossz, mert még egy ilyet nem tudnék elviselni, e mondd csak el, hallgatom.
Karola elmeséli, hogy már távozik, mert vissza kell menni az iskolába. Várják. Így is hosszabb ideig maradt távol, mint tervezte. Eugén, megcsókolja leányát, és megköszöni, hogy itt volt.
- Ha már menned kell, akkor menjél, és küld fel Joachimot, lányom.
- Persze, Édesapa, küldöm. Csókolom.
Karola, meghajol Eugén előtt, és távozik a szobából. Eugén még a fotelba ül, feje a kezében, és ujjai közt nézi, hogy leánya, akire mindig számíthatott, hogy hagyja el a szobáját.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése